Mennyit pihenhetek karantén idején?

By Réka - április 07, 2020


Mondanám, hogy brutálisan hülye kérdés, de sokakban ott a megfelelési kényszer, illetve a tenni akarás, így fontos megvitatni ezt a témát. Már két hete tart a kijárási korlátozás, amely bár nem tiltja, hogy eljárjunk otthonról, jelentősen befolyásolja azt, hogy mikor és hova mehetünk. Jobb esetben családi házban élünk, ahol van egy kisebb kert, de vannak olyanok is, akik lakásban kénytelenek tölteni ezt az időszakot. Így felvetődik a kérdés, hogy mégis mennyit szabad pihenni most, hogy az időnk nagy részét kénytelenek vagyunk otthon tölteni.

Vannak, akik a dolog sűrűjében, a frontvonalon állnak helyet, vannak olyan szerencsésebbek, akik megtarthatták a munkájukat, de home office-ra kényszerültek, de vannak olyanok is, akik sajnos elveszítették az állásukat és már hetek óta egy fillért sem kapnak. Hogy miből élnek meg? Ki tudja? Ezekről viszont számos oldal, magazin és blog ír, így ezt továbbra is meghagynám nekik. 


Ami viszont ezt a cikket illeti, arra szeretnék kitérni, hogy mégis mennyit engedhetünk meg magunknak, ha otthon vagyunk karanténban. Sokan azt gondolják, hogy itt az ideje minden elmaradt dolgot behozni, új hobbikat kipróbálni, szőni vagy arab nyelvet tanulni, esetleg belekezdeni a napi egy órás jógarutinba. Szerintem viszont nem most van itt ezeknek az ideje. Gondoljunk csak bele, mégha nincs is iskolás korú gyermekünk, valószínűleg home office-ban dolgozunk, sokkal több időt szánva rá, mintha nyolc órában az irodában ülnénk. Mindemellett főzünk-mosunk-takarítunk, talán még pékárút is sütünk, hogy ne kelljen minden nap boltba járni. Tehát hidd el, ha azt mondom, bőven elég, amit most csinálsz, ne akard megváltani a világot. Erre Via és Ádám, a Lecsó podcastben hívta fel a figyelmemet, hogy valószínűleg az eddigi normálisnak és mindennapinak tűnő dolgok is épphogy bele fognak férni az idődbe, nemhogy még többet akarj csinálni.

Pihenj! Hidd el, hogy szükséged van rá, főként ebben a nehéz időszakban. És, hogy mennyit? Amennyi jól esik. Tudom, hogy nem erre számítottál, de így van. Senki nem mondhatja meg, hogy mennyi időt szánj magadra, én pedig főleg nem. Te tudod a legjobban, hogy most mennyi "énidőre" van szükséged, és azt is csak te érzed, hogy mikor van erre lehetőséged. Ha téged az olvasás kapcsol ki, akkor tedd azt, ha sportolni szeretsz - feltéve, hogy nem most kezded világmegváltás gyanánt -, akkor tornázz, jógázz, fuss vagy biciklizz. Bármit, ami kikapcsol és feltölt. Ha éppen újra meg akarod élni a gyermekkorodat és színezni szeretnél, akkor fogj egy felnőtt színezőt, és kezdj bele. Ne érdekeljen, hogy mit gondolnak mások arról, hogy mit teszel vagy nem teszel szabadidőben. Csak vágj bele! De mindenképp szánj időt magadra napi szinten a munka és a család mellett, mert a bezártságba és a feladatokba bele fogsz őrülni. 


Lehet, hogy nem fogsz velem egyetérteni, viszont a legrosszabb, amit tehetsz, ha felborítod a napi rutinodat. Ha eddig 6-kor keltél, hogy időben el tudj indulni a munkába, akkor most se akarj 10-ig az ágyban fetrengeni, mert sokkal rosszabbul fogod magad érezni. Próbálj meg egy középutat találni és legkésőbb 8-kor kikászálódni az ágyból, meginni azt a reggeli kávét és elkezdeni a feladataidat. Ha ezt csak tíz óra után próbálod megtenni, el fogsz csúszni, és hiába akarod este befejezni, annak ellenére sem fogod tudni, hogy sokáig aludtál. Lényegében nem leszel sokkal pihentebb, hiszen gondolom éjfél körül feküdtél le, ha nem még annál is később. Ez teljesen felborítja a ritmusodat, amely az évek alatt alakult ki. Ne feledd! Arany középút!

Fontos, hogy már délelőtt is tevékenykedj egy keveset. Ha home office-ban dolgozol, akkor azért, ha valamilyen oknál fogva ezt nem tehetted meg, akkor is próbálj meg minden délelőttre találni magadnak valami feladatot. Hidd el, hogy sokkal kellemesebben fog telni a délután, ha elmondhatod magadról, hogy ma már letettél valamit az asztalra. 


Az is "énidő" lehet, ha főzöl magadnak valami finomat és egészségeset, majd a teraszon, az erkélyen, vagy a konyhában megebédelsz. Ezt követően sokkal jobban fog telni a munka, több energiád és inspirációd lesz a nap további részéhez. Emellett akár délutánra is beiktathatsz egy kis pihenőt, de ha csak este van lehetőséged minderre, az se gond, de mindenképpen szánj magadra egy fél órát vagy egy órát. Mindemellett pedig fontosnak tartom kiemelni, hogyha home office-ban dolgozol, akkor az ne tartson be egész héten, hanem a szombat és a vasárnap csak és kizárólag a családról, rólad és a pihenésről szóljon. De ez nem jelenti, hogy most kell behozni a lemaradást és megtanulni mindent, amire eddig nem volt időt, hanem azt, hogy ebben a felfordulásban, ebben a nem mindennapi helyzetben is élj egy kicsit és gondoskodj magadról. 

Ne érezd magad rosszul, ha egyik nap többet pihensz, mint máskor. Nem ez fog meghatározni és nem emiatt dől össze a világ. Folyamatosan stresszelünk, hiszen nem tudjuk, hogy ez a helyzet meddig fog tartani, ez pedig hatással van a hormonokra, a kedvünkre és a lelki állapotunkra egyaránt. Nem várhatod el magadtól, hogy minden nap ugyanolyan aktív legyél, főleg, hogy valószínűleg ez korábban sem volt így. Az biztos, hogy sokkal nagyobb teher nehezedik ránk most, hiszen bizonyítanunk kell, hogy otthonról is tudunk ugyanolyan munkát végezni, mint az irodából, viszont mindezt sokkal nehezebben valósítjuk meg. Nincs senki és semmi, ami motiváljon bennünket, nagy részt egyedül vagyunk, a főnök sem rúg minket seggbe, ha nem haladunk, de nem is dícsér, ha valamit jól csináltunk. Fontos tehát, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy szükségünk van pihenésre, szükségünk van könnyedebb napokra, amikor nem a feladatlistánkat akarjuk teljes egészében kivégezni.


Nem baj, ha nem jut idő mindenre. Nem baj, ha néha depresszióba esünk. Nem baj, ha a stressz miatt többet eszünk. Nem baj, ha nem sportolunk minden nap és az sem baj, ha nincs meg a napi tízezer lépés. Nem baj, ha egyik nap rendelünk valami finomat, mert nincs kedvünk főzni. Nem baj, ha szerdán 11-ig alszunk, pedig a többi nap sikerül már hétkor elindítani a napot. Nem baj, ha morcosak vagyunk és veszekszünk a párunkkal vagy családtagjainkkal. Semmi sem baj, mert ez a helyzet sem normális. Nem a te hibád, ne stresszelj azon sem, hogy mikor ér véget. Ezt sajnos se te, se a tudósok, se senki nem tudja megmondani. Próbáld meg a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből úgy, hogy megmaradjon az egészséged és lelkileg se menj tönkre. Egyszer véget ér ez a sötét időszak, akkor majd máshogy tekintünk minderre. Legyél a családoddal, vagy pároddal, vagy akivel együtt élsz és beszélgessetek, töltsetek minél több időt együtt, hiszen most ez a helyzet, és ez ellen nem tehetsz semmit. Iktassatok be filmezős estéket, amikor főztök valami finomat és összebújva megnézitek a kedvenc alkotásotokat. A pihenés mindennél fontosabb!

  • Megosztás:

Ha tetszett a bejegyzés, akkor talán ez is fog:

0 megjegyzés