Kapcsolat

"Réka vagyok, 24 éves dolgozó fiatal lány. Mindig is szerettem utazni, éppen ezért végeztem turiszika szakon és helyezkedtem el ezen berkeken belül. A főállásom mellett levelezőn tanulok tovább, de még így is akad időm és energiám saját blogra. Az első oldalamat 2013-ban nyitottam meg, majd 2017-ben csatlakoztam egy online magazinhoz, ezt pedig a 2019-es Indiszkrétes csatlakozásom követte. Mindig is szerettem véleményt nyilvánítani, de úgy gondoltam itt az ideje ezt egy saját platformon kommunikálni. Így született meg a Mezítlábas gondolatok." - olvasható a bemutatkozásomban. 


Ahhoz, hogy jobban megismerjetek, mesélek egy kicsit. 

Volt egyszer egy kislány, aki szépen lassan felnőtt, ám 17 éves koráig esze ágában nem volt a kezei közé venni akár egy rövidebb regényt sem. Sorozatot és filmet nézni viszont annál inkább szeretett, hiszen már középiskola elejétől fogva feliratosan követte a The Vampire Diariest, a Pretty Little Liarst és társait. Szerette volna ezeket kibeszélni magából, hogy milyen is volt az előző esti epizód, de nem volt kivel és hogyan. Gondolt egyet és megnyitotta a Revorina Critics című blogját, ahova napi szinten posztolt kritikákat, ajánlókat és híreket. 2013-tól egészen 2017-ig szinte megállás nélkül frissítette a blogot, de sajnos az élet közbeszólt. Elkezdett dolgozni, levelezőn tanulni és besokallt. Bezárta az oldalt. Ez voltam én.

Kitartottam a véleményem mellett, sokatok olvasott már akkor is, de egy idő után már nem volt kapacitásom egyedül fenntartani az oldalt. Ennek ellenére viszont csatlakoztam egy online magazinhoz, amit nem én készítettem, így jutott időm heti egy cikket elkészíteni. Ez kielégítette az írásos vágyaimat. Bár már a Revorina kapcsán is sokat olvastam - magamhoz képest legalábbis -, itt tovább gyarapodott az érdeklődési köröm. Szerencsére lehetőségem akadt recenziós példányokat a kezeimbe vennem, amikről írhattam. Így szerettem meg az olvasást. Adtak valamit, amiről publikálhattam. Ez egy álom volt számomra. Mivel sorozatozni kevés időm akadt, így jó ideig szinte csak hasonló - azaz könyves - körökben mozogtam. Később belejöttem az életbe úgymond, így sokkal több időt tudtam szánni az írásra. Visszatértem a szériákhoz, bár már nem olyan mennyiségben fogyasztom őket, a korábban elkezdetteket már nem akartam abbahagyni. Lényeg a lényeg, írtam több témában is, amit kiegészítettem számos életmódos és utazásos irománnyal. Ennek hatására 2019-ben alkalmam adódott egy még ennél is komolyabb oldalhoz csatlakozni. Az Indiszkrét inkább a napi hírekre fókuszál, de nem bánom, mert legalább ebben is fejlődhetek.

Miután visszatért a kedvem az íráshoz, úgy gondoltam, hogy szükségem van egy helyre, ami csak az enyém. Így született meg a Mezítlábas gondolatok, amelynek tervein már hónapok óta dolgozom a fejemben. Most, hogy véget ér a vizsgaidőszak, idejét láttam élesíteni a weblapot, ami reményeim szerint hasonlóan sikeres lesz, mint elődje. 

A menüpontokban láthatjátok, hogy főként életmód és utazás területén mozgok majd, de erkezem majd több karrierrel, egészséggel vagy akár még ezeknél is komolyabb témával kapcsolatos bejegyzéssel is.

Az oldalmenüben találtok egy kis bemutatkozást, a közösségi médiás jelenléteim elérhetőségét és az instagram feedem egy részét. Emellett kitettem a magazint is, amelynek hatására visszatértem a gyökereimhez. Ha szeretitek a könyveket, sorozatokat, zenéket és mindent, ami médiával kapcsolatos, akkot nézzetek be  oda is!

Ha bármi kérdés lenne, akkor az alábbi email címen elérhettek.

Köszönöm, hogy itt vagytok velem! 

  • Megosztás: